Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: "Gratulálok a Debrecennek,
megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Nem vagyok elégedett a
játékunkkal és a hozzáállással sem néhány játékos esetében. Nem voltunk
készen erre a szintre, amit a Debrecen képviselt, nem tudtunk pontokért
harcolni. Több sérültünk is van, a kispadunk szűkösebb lett, több
juniorkorú fiatal is lehetőséget kapott, akiknek talán ez a szint még
korai volt. Akadtak jó pillanataink, helyzeteink a mérkőzésen, nem adtuk
fel, lőttünk két gólt, de sajnos már túl későn."
Kecskemét Áron, másodedző, DEAC: "Sikerült egy jó kezdést
produkálnunk, ez szerencsére az elmúlt mérkőzéseken is igaz volt ránk,
de sokszor ezt nem tudtuk gólra váltani. Most ez másképp volt,
megszereztük a vezetést. A folytatásban jól tudtunk védekezni is, voltak
apróbb megingásaink, akkor Gönczi Lajos kisegített minket hátulról.
Összességében jó meccset játszottunk, amiért jöttünk, a három pontért
azt most elvisszük és boldogan rakjuk be a busz csomagtartójába. Láttuk
a Fehérvár szombati mérkőzését, tudtuk, hogy fiatal csapatról van szó,
nem fog elfogyni az energiájuk. Voltak nekik is lehetőségeik,
összességében egy jó meccset láthattak a nézők."
FEHA19–DEAC 2-5
2022.10.16. 20:04: kutyatej73
Szólj hozzá!
Címkék: Titánok Erste Liga DEAC
A bejegyzés trackback címe:
https://hokikomment.blog.hu/api/trackback/id/tr8517955688
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.