Kecskeméti Áron másodedző: – Az első harmadban sem játszottunk rosszul, csak éppen gólt nem sikerült szereznünk. A második harmadtól kezdve már egyértelműen kézben tartottuk a meccset, s bár időnként kihagyott a koncentrációnk a biztos előny tudatában, összességében remekül játszottunk. Örülök, hogy megtelt a csarnok, remek volt a hangulat: szép gólok, kemény ütközések, bunyó – minden, ami a rájátszáshoz kell!
Virág Csaba: – Ez a mérkőzés kísértetiesen hasonlított az előző, újpesti találkozóra: végül az a csapat kerekedett felül, amelyik az elején, egy nagyon korai góllal hátrányba került. A második harmadban ajándékba adtunk két gólt a debrecenieknek, de ezzel együtt is megérdemelten fordítottak, hiszen sokkal többet tettek a győzelemért. Mélyen a tudásunk alatt teljesítettünk, a párharc eddigi összecsapásai alapján megérdemelten vezet a DEAC
DEAC–UTE 5-3
2022.03.05. 16:34: kutyatej73
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://hokikomment.blog.hu/api/trackback/id/tr6417772852
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.