Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: „A győzelemnek tudunk örülni. Azt egy picit sajnálom, hogy nem tudtuk megőrizni a kapunkat gól nélkül, főleg, hogy emberelőnyben ismét gólt kaptunk, azért ezen gondolkodni kell bőven és tenni érte, de mindig próbálunk fókuszálni saját magunkra és nem az ellenfélre. Ma is ezt tettük, ez három pontot eredményezett. Próbálunk a következő három meccsen még jobbá válni.”
Azari Zsolt, vezetőedző, Dunaújváros: „Az első harmaddal elégedett voltam, a srácok a legutóbbi mérkőzésünkhöz képest jelentős javulást mutattak. Aztán a második harmadban, ahogy kezdünk fáradni, úgy jönnek a hibák, és ahogy gólt kapunk, egyre kedvetlenebbek leszünk ettől. Megvoltak a helyzeteink, ott voltak a momentumok, de nem tudtunk fordítani a meccs képén. És a MAC HKB nagyon jó csapat, egyre magabiztosabbá vált, ahogy lőtte a gólokat. Örülök, hogy lőttünk egyet, de nagyon kevés gólt lövünk, így nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Jövő héten lesz időnk erő-állóképesség fejlesztésére. Az utolsó helyen maradunk, úgyhogy készülünk a következő szezonra. Nagyon tetszik ez a reklám, hogy soha nem adjuk fel, ez a mentalitásunk és ezzel fogunk továbbmenni. Nem adjuk fel akkor sem, ha már nincs lehetőségünk előrelépni a táblázaton. Akkor is megyünk Debrecenbe, és próbálunk egy jó meccset játszani, megnehezíteni a dolgukat, nyerni, pontot szerezni, hogy valami pozitív dolog történjen velünk is most már, mert ez a vereségsorozat nagyon nyomasztó. Próbálunk lelket önteni a fiúkba, ennek szellemében fogunk tovább dolgozni.”