MAC HKB Újbuda–UNI Győr ETO HC 7-3
Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: „Örülök annak, hogy hét gólt tudtunk lőni, ez nagy fegyvertény, ezzel nagyon hadilábon álltunk eddig. A problémám azzal van inkább, hogy amikor kontrolláltuk a meccset, és 5-0 volt, akkor teljesen felcseréltük, hogy mi a fontos a csapatnak, inkább elkezdett kattogni az egónk, főleg a csatárok fejében, hogy még több pontot szerezzenek, ahelyett, hogy esetleg mondjuk fókuszáltak volna azokra a dolgokra, amelyek egy csapatot igazán magas szintre emelnek. El kell gondolkozni azon is, hogy a kapus ugyanúgy a csapat része, néha ő ad nekünk valamit. és a harmadik harmadban nekünk kellett volna adni neki vagy nekik valamit. A három pontnak nagyon örülök, kiélezett a harc, szeretnénk tartani a pozíciónkat, úgyhogy dolgozni fogunk még sokat, hogy megérdemeljük a playoffot.”
Ladányi Balázs, vezetőedző, Győr: „Az első és a második harmad elején is gólt kaptunk, sőt a másodikban még utána egy párat. Semmi extra nem történt, csak hoztuk a MAC HKB elleni megszokottat. Olyan érzésem van, mintha be lennénk rottyantva a gatyába. Gratulálok a MAC-nak.