György József: „A tervet sikerült végrehajtanunk, így, hogy az első felében sikerült a gólokat megszereznünk, volt esélyünk. Azt kértem a srácoktól, hogy nyugodtan várjuk meg a lehetőségeket. 3-1-el jöttünk ki a harmadik harmadra, tudtuk, hogy ránk fognak jönni, kezdtünk fáradni is, utána már szerintem csoda volt, hogy egy beleérésből sikerült megint megszereznünk a vezetést és a végén már a másodperceket számoltuk.”
Kevin Constantine: „A mérkőzés nagyon szoros volt, az első harmadban sok esélyünk volt gólt szerezni. A Debrecen jól játszott, szép gólokat szerzett, de pár találatuk a szerencsén múlott. 53 kapura lövésünk volt, ez a legtöbb, amit a szezonban eddig elértünk, de a kapusuk nagyon jól védett, nem tudtunk neki gólt lőni. Ilyen a hoki, végeredményben az számít, hogy ki szerzett több gólt. Gratulálok a Debrecennek, jól játszott.