Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Ki-ki mérkőzés volt, akadt olyan periódus, amikor mi nyomtunk, akadt, amikor az FTC, az, hogy büntetőpárbajig ment a meccs, korrektnek nevezhető. Ez a magyar hoki ünnepe volt, fantasztikus hangulattal mindkét részről. Mi nagyon köszönjük a szurkolóknak, hogy kijöttek, sokat hozzátettek ahhoz, hogy nyerjünk. Óriási öröm, hogy sikerült, de dolgozunk tovább, készülünk a hétfői mérkőzésre."
Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Mindkét csapat mindent kitett a jégre, ez egy igazi derbi volt. Ki-ki meccs volt, csak egy-egy apró dolog döntötte el. Az Újpest csinált a védekező harmadban egy hibát, amit mi kihasználtunk, utána mi is csináltunk emberhátrányban egy hibát, amit kihasznált az UTE. Ennyire szoros volt a meccs, utána csak gyűrtük egymást, senki sem tudott gólt lőni, és ugyanez volt három a háromban is. A büntetőlövésekből pedig az Újpest jött ki jobban, így látszott, hogy milyen apró dolgokon múlik egy derbi. Nem szeretünk kikapni, pláne az Újpesttől, de mérgelődünk most, vasárnaptól pedig a hétfői meccsre koncentrálunk, ahol nagyon fontos dolgunk lesz.”