DVTK Jegesmedvék–MAC HKB Újbuda 1-2
Tokaji Viktor: Tulajdonképpen megalapoztuk saját magunknak ezt a dolgot az előző kupamérkőzésen és kétgólos előnnyel indultunk bele a mai napba. Ezzel egyébként abszolút nem foglalkoztunk, egy mérkőzés 0-0-ról indul. Az energiaszintünk nem az volt amit szerettünk volna, egy lépéssel mindig a játék mögött voltunk, nem voltunk határozottak a párharcokba. A második harmadban talán kicsit feljavult, aztán a harmadik harmadra olvadt az előnyük, maradt az egy gól. Karaktert váltott a csapat és újra bebizonyította azt, hogy tud egyet előre lépni.
Kangyal Balázs: Nem mondhatok semmi rosszat, ilyen a sport. Fölálltunk, visszajöttünk.Tulajdonképpen ezt a továbbjutást az erdélyi túrában hagytuk. Minusz kettővel jöttünk ide, ma pedig kitettük az asztalra amit lehet, nem akarok kifogásokat keresni, mert nem lenne sportszerű és elvenné a Diósgyőrtől azt az érdemet, amit teljesen megérdemelten szerzett és bekerült a legjobb négy közé.