Tokaji Viktor vezetőedző, DVTK: „Egyrészt nagyon örülünk annak, hogy egy vereségszéria szakadt meg. Ugyan a Győr ellen nyertünk, de az egy kupamérkőzés volt. Nagyon örülök annak, hogy a srácok végig el tudták azt hinni, hogy ezt a mérkőzést meg tudjuk nyerni. Ami fontos volt ebben, az az, hogy mi szereztük az első gólt. Bár magunkra ijesztettünk ezzel a három-hárommal, de meg tudtunk újulni és tulajdonképpen a harmadik harmad felétől kezdve ki-ki mérkőzés folyt. Egy ilyen egygólos mérkőzést megnyerni olyan csapatkarakter mutat, ami bennünk megvan és eddig is megvolt.
Virág Csaba vezetőedző, UTE: „Ma talán jobban is játszottunk, mint az előző mérkőzésen. Azt látni kell, hogyha ez a DVTK ez tényleg odateszi magát és jól tud játszani, akkor igazából bárkit meg tud verni. De ez egy ilyen liga is: bármelyik csapat képes bármelyik csapatot legyőzni. Nem dőlhet hátra senki.”