Tokaji Viktor: A jó védekezésünk megadta a lehetőséget, hogy ezt a mérkőzést eldöntsük a saját javunkra, de egyszerűen nem tudunk egy gólnál többet lőni, mintha a bináris számok halmazában élnénk: vagy nulla, vagy egy, egy lőtt góllal pedig nagyon nehéz jégkorong mérkőzést nyerni. Az utóbbi időben csak a Győr ellen szereztünk több gólt a Magyar Kupában, de nem tudtuk megismételni azt a teljesítményt, pedig a játékban mindent megtettünk, amit lehetett. Az utolsó dolog hiányzik, próbáljuk megtalálni ennek az indokát. A gólszerzés egy képesség és most ez a képessége nincs meg a csapatnak.
Virág Csaba: Csak eredményben voltunk jobbak, mutatott játékban nem. Nagyon szenvedtünk, az első perctől az utolsóig akartunk, azzal nem volt gond, de a győzelmet csak elszenvedtük. Sok hibával, fejetlenül mentünk elő, nem volt meg az a struktúra, amit szerettünk volna, és ami idáig megvolt, edzői szemmel nézve a szezon eddigi legrosszabb mérkőzését játszottuk. Ami örömteli, az a három pont, illetve a Levi kapusteljesítménye, ennél sokkal jobban kell játszanunk, ha pénteken nyerni szeretnék Miskolcon. Az biztos, hogy az ilyen kiszenvedett győzelmek nagyon sokat érnek, de csak egyszer-egyszer lehet így nyerni, hosszútávon nem.