Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Végig azt beszéltük a padon is, meg az első harmad után az öltözőben is, hogy hinnünk kell abban, amit csinálunk, mert nagyon jó dolgokat csináltunk addig is, sőt talán jobban is játszottunk a meccs első felében, mint a másodikban, amikor megjöttek a gólok. Sok helyzetünk volt, de sokáig nem akart a gólvonal mögé kerülni a korong, várható volt, hogy egy olyan góllal, amit beásunk a vonal mögé, fogunk vezetést szerezni. Utána átszakadt a gát, kicsit megnyugodtunk, és felszabadultabban játszottunk. A szünetben sokat fogunk dolgozni, mert még fejlődnünk kell, és várjuk a következő találkozót.
Anatolij Bogdanov, vezetőedző, Titánok: „Nagyon nehéz itt játszani, a keddi meccsen sok volt az új játékosunk, a kupaszabályok miatt a teljes keret nem játszhatott, sok fiatal annyira izgult, hogy akkor elfelejtett hokizni. A mai meccsen kicsit visszakerültünk a földre az FTC elleni győzelem után, egyáltalán nem vagyok azzal elégedett, ahogy a mérkőzést kezdtük. Gratulálni szeretnék Virág Csaba kollégámnak, nagyon tetszik nekem, ahogy játszik az UTE, tud belőle tanulni a fiatal csapatunk: például mennyit ér a sebesség, és hogy lehet kihasználni a gólhelyzeteket.