DVTK Jegesmedvék–UNI Győr ETO HC 5-2
Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: „Nem úgy sikerült az első harmad, ahogy szerettük volna, mármint ami az eredményt illeti, bár azt hiszem a játék képében azért hellyel-közzel domináltunk, amit szerettünk is volna. Ezután két furcsa góllal és ráadásul elég gyors góllal hidegzuhanyt kaptunk. Ebből tanulva rendet tettünk a fejekben a harmadszünetben és rá kellet jönnünk, hogyha ragaszkodunk a tervhez akkor ez működik. Szépen lassan lépésről lépésre próbáltuk meg ledolgozni a hátrányt, ami aztán sikerült is és végül irányítani tudtuk a mérkőzést.”
Ladányi Balázs, vezetőedző, Győr: „Furcsa képet ad az első harmad, főleg az eredmény miatt, mivel igen jól kezdtünk. Lehet, hogy az elején domináltunk, de megkaptuk az első emberhátrányos helyzetet, amiből ugyan nem szereztek gólt a miskolciak, de minket nagyon visszavetett, őket meg nagyon felhozta, önbizalmat adott nekik, onnantól kezdve fordult a meccs képe, ennek ellenére tudtunk két gólt találni és itt a találni van a hangsúly, de igazából amiatt nincs probléma, hogyha talál az ember gólt. Utána egyszerűen nem tudtunk megújulni és kaptuk folyamatosan a kiállításokat, kiállításokból a gólokat, és igazából nem maradt más, csak gratulálni a Miskolcnak. Taktikailag nagyon szépen játszottak, mi meg pont, hogy nem.