SC Csíkszereda–Gyergyói HK 5-1
Jason Morgan, SC Csíkszereda: “Azt gondolom, egy sorozat sem könnyű, újra és újra ugyanazzal a csapattal kell megmérkőzzél, vannak nehezebb és könnyebb időszakok. Az első két meccs hosszabbításban dőlt el, mi nyertük az elsőt, ők a másodikat, ekkor náluk volt a lépéselőny, hiszen kétszer hazai pályán léphettek jégre ellenünk. Nagyon jól álltunk bele a meccsekbe, sikerült mindkétszer legyőznünk őket, de így sem volt vége, hiszen négyszer kell elhagyni a jeget győztesen ahhoz, hogy továbblépj. A remek mentalitásunknak köszönhető ez a siker, hiszen figyeltünk arra, hogy ne legyenek hullámvölgyeink, ugyanakkor ne is szálljunk el. Azt gondolom, a speciális egységeink is nagyot harcoltak, most is sikerült két előnyös gólt szereznünk, emberhátrányban önfeláldozóan védekeztünk, kemény lövéseket blokkoltunk. Nagyon fontos, hogy a kapusod nagyszerűen teljesítsen egy ilyen szériában, ő megint hihetetlen védéseket mutatott be. Nagy elismerés jár neki. Adorján Örs azok után, hogy több hónapot ki kellett hagyjon, sziklaszilárd volt a kapuban. Most van egy kis időnk pihenni, várjuk a folytatást. Úgy néz ki, hogy az a Fradi lesz az ellenfél az elődöntőben, amelyet idén csak egyszer tudtunk legyőzni, ezért ez remek teszt lesz a számunkra, de a srácok készen állnak, és bátran néznek szembe a kihívásokkal.”
Szilassy Zoltan, GYHK: “Ez a meccs tükörképe a szériának. Az látszott, hogy a Csíkszereda támadójátéka sokkal veszélyesebb. Rengeteg helyzetünk volt, de az üres kapu sem volt elég ahhoz, hogy ezt a meccset megnyerjük. A hazaiaknak nagyon kiváló támadóik vannak. Az alapszakasz is bizonyította, rengeteg gólt ütöttek, ebben mindenképp jobbak voltak. Nem tudtuk hozni azt a feszes védőjátékot sem, ami az első két meccsen itt működött, de ismétlem, a gólok döntöttek. Nagyon jól játszottunk addig, amíg el nem jutottunk a kapuig, ott valamiért nem tudtuk befejezni a helyzeteket. Egy fordulópontja volt a szériának, a harmadik meccs, ahogy 1-1 után kikaptunk, kicsit úgy éreztük már, mintha meglenne az egész széria, holott a sikerünk a második találkozón csak egy lépés volt. Nem tudtunk a harmadik meccsen elég hatékonyak lenni a pályaelőny tudatában, ezt a Szereda megérezte, és annak a meccsnek a második harmadában nagyon megpofoztak minket. Úgy gondolom, ha úgy kezdjük a második harmadot azon a meccsen, mint a negyedik második harmadát, akkor hosszabb széria lett volna. Ezektől függetlenül el kell ismerni, hogy a jobb csapat ment tovább, és sok sikert kívánok nekik. A saját játékosaim munkaetikájával, küzdőtudásával, hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok. Most kapnak egy kis pihenőt, és várjuk, hogy a romániai playoff elkezdődjön.”