David Musial: „Számunkra nagyon fontos volt, hogy ma mindenki a jégen tudott lenni, nem volt sérültünk. Sokat gyakoroltunk a speciális egységekkel az emberelőnyt és emberhátrányt, amit a srácok nagyon jól megvalósítottak, ez pedig kulcsfontosságú volt a mai meccsen, hiszen számos gólt is szereztünk emberelőnyben. Ezek a gólok jót tettek a magabiztosságunknak és így győztesen jöttünk ki a meccsből.”
Virág Csaba: „Úgy érzem, amikor egyenlő létszámmal voltunk a jégen, helyenként sokkal jobban is játszottunk, mint a Debrecen, sok helyzetet dolgoztunk ki, amik sajnos nem érettek góllá. Talán kicsit frusztráltságot éreztem a srácokon, amiben talán az is benne volt, hogy 8 nap alatt a 4. mérkőzésünket játszottuk és úgy vagyunk túl a 8 mérkőzésen, hogy kevesebb a létszámunk, mint szeretnénk. Ez az elkövetkező 1-2 hét jó lesz arra, hogy a hiányzóink visszajöjjenek és a Ferencváros ellen már úgy menjünk ki a jégre, hogy teljes lesz a létszám.”