Virág Csaba, vezetőedző, UTE: "Eddig a korong nélküli játékunkkal volt mindig probléma, ma este ez a szegmens kifogásolhatatlan volt. Próbáltuk kevés gólon tartani az ellenfelet, ez sikerült is, sajnálom a kapusunkat, Márkus Levit, hogy nem jött össze neki a shoutout, megérdemelte volna. Lezárhattuk volna a partit a harmadik harmadban, ez nem történt meg, de így is nagyon elégedett vagyok."
Kangyal Balázs, vezetőedző, MAC HKB: "Eléggé kettős érzéseim vannak, nem vagyok különösebben csalódott. Tudtuk, hogy egyszer véget ér ez a hosszas, minden meccsen pontot szerzős időszak. A mai találkozó megtanított bennünket rengeteg alap igazságra, köztük arra is, hogyan készüljünk fel egy hiányos csapat ellen, továbbá ez az egész találkozó nagyon jó tanulópénz volt a fiatal srácainknak is. Tudjuk, hogy milyen erős csapat az UTE, az első harmadban a játékunk hagyott kívánnivalót maga után, a második harmad tetszett, a záró húsz perccel sem volt gond. Eddig mindig lőttünk 6-7 gólt, ma a végén csak egy figura lett eredményes."