Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Teljesen egyértelmű, hogy a játékunk még mindig nem áll készen. Négygólos hátrányból nem engedhetjük meg magunknak, hogy visszaengedjük az ellenfelet a mérkőzésbe, pláne nem az utolsó harmadban. Talán egyedül a második játékrészben mutatott játékkal lehetek valamennyire elégedett, még akkor is, ha akkor csak egy gólt szereztünk. De ezen és a három ponton kívül semmi ok az elégedettségre. Rengeteg munka hiányzik még mindig, úgyhogy nagyon sokat fogunk dolgozni az elkövetkezendő időszakban. Normál esetben válogatott szünet idején kap a keret 3-4 szabadnapot, most hétfőn már újra munkába állnak. Ugyan én a nemzeti csapatnál leszek, de fel van építve a következő hét, aprólékosan átbeszéltük a stábbal, úgyhogy el fogják végezni a munkát. Úgy tekintünk a mostani szünetre, mint egy mini előszezonra, hiszen játékban nekünk tényleg még csak most kezdődik majd az idény…”
David Leger, vezetőedző, DAB: „Igazi drámát láthattunk az utolsó játékrészben. Nem szokványos dolog, hogy egy csapat felálljon négygólos hátrányból tizenöt perc alatt, és aztán mégis elveszítse a mérkőzést. Mégsem vagyok teljesen elégedetlen, ugyanis a hónap elején óriási hátrányból kellett megkezdeni a kerettel a munkát, és időbe telik, amíg olyan csapatokkal érdemben fel tudjuk venni a versenyt, mint a Ferencváros. És bár a végére egy nagyon szoros meccs lett, azért ez két harmadig nem a mi találkozónk volt. Így inkább a pozitívumokat ragadnám meg, azokat a momentumokat, amiket jól csináltunk a mérkőzés során, ezekre próbálunk meg majd építeni a továbbiakban
FTC-Telekom–DAB 5-4
2020.10.30. 20:49: kutyatej73
Szólj hozzá!
Címkék: DAB FTC Erste Liga
A bejegyzés trackback címe:
https://hokikomment.blog.hu/api/trackback/id/tr5316265172
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.