MAC HKB Újbuda–FTC-Telekom 5-6
Kangyal Balázs: – A hatvanöt perc alapján megérdemelte a két pontot a Ferencváros. Az elején okosan hokiztunk, kevesebb lövésből és helyzetből tudtunk nagy előnyt kovácsolni, de látszik, hogy nagyon fiatalok vagyunk, a rutin még hiányzik, nem tudjuk a sokgólos vezetést kezelni. Mélyre kerültünk, a végén mégis tudtunk egyenlíteni, a hosszabbításban pedig eldönthettük volna a meccset, ám elfáradtunk, s egy létszámfölényes helyzetet megoldott a Fradi.
Fodor Szabolcs: – Elindultunk a fejlődés útján, kétszer annyit lőttünk kapura, mint az ellenfél, azonban így is nagyon szoros volt, jelentős hátrányból kellett visszajönnünk. Még nem vagyunk százszázalékosak, vannak hibák, de hatalmasat küzdöttünk, le a kalappal a srácok előtt, hogy egy null hármas harmad után ekkora munkával meg tudtuk nyerni a meccset