Virág Csaba, vezetőedző, UTE: „Nagyon hasonló mérkőzés volt ez, mint a szombati, azzal a különbséggel, hogy most az elején két találattal is vezettünk. 2-0 után nem korcsolyáztunk eleget, gyermeteg hibákból kaptunk gólokat, aztán a hátrányban alapjaiból építettük újjá a játékunkat. Van ebben a mai Újpestben valami pozitív, valami szavakkal nehezen kifejezhető erő, nem minden csapat képes arra, hogy a rendes játékidő vége előtt három másodperccel egyenlítsen.”
Malcom Cameron, vezetőedző, Gyergyó: „Ez az egy pont is nagyon sokat ér a csapatomnak, rengeteget harcoltunk érte, sok helyzetet dolgoztunk ki, 58 percig jól mentek a lábak, de a végén nem volt szerencsénk. A hosszabbításban emberelőnybe kerültünk, de sajnos a fiúk nem tudták eldönteni a meccset, a büntetőkben pedig alul maradtunk.”