Fodor Szabolcs: – A küzdés előtte is megvolt, de a végére azt a kis pluszt is megtaláltuk, amit addig nem. Ha így küzdünk, ekkora Fradi-szívvel, annak ez az eredménye. Nem vesszük el Duschek érdemeit, ám jobban is megnehezíthettük volna a dolgát, például, ha keményebbek vagyunk a kapu előtt, és jobban zavarunk. Csütörtökre úgy kell felkészülnünk, hogy már hatvan percen keresztül tudjunk úgy játszani, mint ezúttal az utolsó húszban.
Virág Csaba (másodedző): – A harmadik harmadbeli játékunkkal nagyon elégedetlen vagyok, mert nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk, rendkívül fegyelmezetlenek voltunk. Azt hihettük, hogy elég lesz, ha nem játsszuk a saját hokinkat, csak várunk – hát most kiderült, hogy nem elég. Az a hoki, amit negyven percig játszottunk, meglehetősen jó volt, erre alapozhatunk a továbbiakban.
FTC-Telekom–UTE 3-1
2020.03.09. 20:30: kutyatej73
30 komment
Címkék: elődöntő playoff UTE FTC Erste Liga
A bejegyzés trackback címe:
https://hokikomment.blog.hu/api/trackback/id/tr3215512864
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Határbíró 2020.03.09. 22:40:42
Szerintem ez gyengébb meccs volt a vasárnapinál. A Fradi tompábbnak tűnt, de lehet ez csak amiatt volt, mert az Újpest nagyon jól csinálta a védekezést sokáig, illetve az ellentámadásaikba is gyakran volt veszély. Sokáig úgy tűnt, hogy a Fradi ma nem lesz képes betalálni, de aztán megtört a jég. Korábban lezárhatták volna a lilák a meccset, de végül a Fradi bedarálta Őket. Az előny játékra egyik csapat se lehet büszke, vagy fordítva mindkét csapat elégedett lehet a hátrányos védekezésükkel.
Határbíró 2020.03.09. 22:49:32
Még annyit, hogy Nagy Kristóf eddig remekül pótolja Aranyt. Jó látni ezt a teljesítményt egy fiatal kapustól, persze Arany se egy mameluk.
21 ezer Ft 2020.03.10. 11:19:20
Kicsit szerintem is visszaesett a tempó, vasárnap jobb volt egyértelműen. Viszont nem éreztem azt a lilákon, hogy ezt eldönthetik, hiába voltak meg az előnyös lehetőségeik, most legalább olyan rosszul nyomták, mint mi. Ami miatt mérges voltam, az a 2. harmad végi gól, így nem figyelni... Én kint azt hittem, hogy jó volt a gól, a TV-ben visszanéztem, hát nem sokon múlott, majdhogynem hibahatáron belül. A harmadik harmadban pedig csak az az egy gól hiányzott, amikor bement Switzer piszkálása, onnantól biztos voltam a fordításban. Itt már az előnyeikben is nekünk voltak ziccereink. A játéktudásban nagy különbségek nincsenek szerintem, viszont fizikailag egyelőre jobbak vagyunk. Talán pont a fáradtság miatt csinálták a végén azt a buta palánkra lökést, nem is értettem, anélkül még lett volna egy kis esélyük.
Nagy Kristóf teljesítménye valóban örömteli, jó, hogy így tudott beszállni.
Kíváncsian várom a Megyeri úti meccseket.
Nagy Kristóf teljesítménye valóban örömteli, jó, hogy így tudott beszállni.
Kíváncsian várom a Megyeri úti meccseket.
1885* 2020.03.10. 11:52:02
@21 ezer Ft: köszönöm az objektív összefoglalást. A tv-s riporterek pédát vevetnének Tőled, meg az online közvetítés kommentátoraitól. Grat!
2020.03.10. 19:24:07
Szerintem vége a hokiszezonnak. DEL/EBEL bezárt a többi is csak botladozik, de szerintem már nem sokáig.
Határbíró 2020.03.10. 19:38:19
@lbsz: "Az operatív törzs azt javasolja a kormánynak, hogy a zárt helyen tartott sportrendezvényeket ne tartsák meg."
Ennek alapján jó eséllyel vége. Esetleg a bajnoki döntő még nézők nélkül végigmegy.
Ennek alapján jó eséllyel vége. Esetleg a bajnoki döntő még nézők nélkül végigmegy.
2020.03.10. 19:48:03
@Határbíró: Sajnos határon átívelő! Minden értelemben.
hüjeliba 2020.03.10. 20:14:20
@Határbíró: Szerintem ennek nézők nélkül nincs értelme...
Az EBEL bezárását vártam, mikor kijött hogy lezárták az Olasz-osztrák határt kérés volt hogy mi lesz a Bolzanoval
Az EBEL bezárását vártam, mikor kijött hogy lezárták az Olasz-osztrák határt kérés volt hogy mi lesz a Bolzanoval
21 ezer Ft 2020.03.10. 21:21:39
@Határbíró: Szerintem is, körbe már "bezárt" gyakorlatilag mindegyik bajnokság. Meg a korong mellett is sok minden más sport.
Ló18 2020.03.11. 11:06:28
valószínű vége a szezonnak
Ló18 2020.03.11. 11:40:11
@1885*: Egészségedre ;-)
Ló18 2020.03.11. 11:48:55
@1885*: hát igen :-(
1885* 2020.03.11. 11:59:35
@Ló18: legalább a holnapi tv-s meccset megcsinálhatnák, max zártkapusra, ennyi sansz járna nekünk.
Ló18 2020.03.11. 12:11:42
@1885*: én ott akarok lenni a derbiken, aztán lefújhatnak mindent
1885* 2020.03.11. 20:22:50
@21 ezer Ft: akkor most 2 nyert meccsel a Fradi a bajnok? Zárt kapuval is meg lehetett volna oldani, az üzletekben, iskolákban több ember van napi kockázatnaknak kitéve. Nem korrekt.
21 ezer Ft 2020.03.11. 20:39:05
@1885*: Mondjuk nálatok most azt írták ki, hogy zártkapus meccs lesz, szóval akkor nem tudom. Nekem több forrásból is azt mondták, hogy vége (ami nyilván nem lenne öröm számomra se).
1885* 2020.03.12. 12:45:38
@21 ezer Ft: Más sportágakban megtartják nézők nélkül. Ha a ligagyőzelem megosztott, akkor az OB miért nem. Kicsit érdekes, de nyilván megint csak én látom rosszul.
manga2 2020.03.13. 18:21:15
nem rosszúl....nagyon rosszúl!!!