David Musial: – A csapatom nagyszerűen küzdött, meg tudtuk nehezíteni a bajnok dolgát, ami a két keret összevetésének tükrében nagy fegyvertény. Míg a Ferencváros négy erős sorral játszott, addig mi a 17 éves Anton Ivanovval kiegészülve tudtunk három sort pályára küldeni.
Fodor Szabolcs: – Ez a meccs a játék képét tekintve kísértetiesen hasonlított a Dunaújváros elleni találkozónkra. Akkor is végig domináltunk, mint most, csak ezúttal sikerült egyenlíteni az utolsó percben, Újvároson pedig üres kapus gólt kaptunk. Hetényi Zoli nagyszerűen védett, ha nincs ő, könnyebb dolgunk lett volna.