Fodor Szabolcs: – Tudtuk, hogy a Vasas elleni veresége után a Brassó keményen indít, mégsem sikerült beleállnunk a meccsbe. Az első harmad az egyik legrosszabb volt az idényben, mert lassúak voltunk, nem pörögtek a lábak, nem mentek a passzok. Viszont a második harmadtól egyre inkább a saját hokinkat játszottuk, és folyamatosan négysoroztunk, amivel felőröltük az ellenfelet. Kihúztuk magunkat a csávából.
Ondrej Rusnák (másodedző): – Jól kezdtünk, a vezetést is megszereztük, de az első harmadot követően a Fradi átvette az irányítást. Kétgólos hátrányban még volt némi esélyünk, de a végére örülhettünk, hogy csak ekkora lett a különbség. A Fradi megérdemelte a győzelmet, nekünk javulnunk kell