SC Csíkszereda–DVTK Jegesmedvék 5-7
Leo Gudas: – Két harmadon át jól játszottunk, majd a harmadik harmadban egy pár perces figyelmetlenség után, ostoba hibákat követtünk el. Egy ilyen jó csapat, mint Miskolc ezeket könyörtelenül kihasználja. Nem szabad a következő meccsen ezt megengednünk magunknak.
Mikael Tisell: Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hatalmas karakterről tettek tanúbizonyságot. Nem indult jól számunkra a mérkőzés, az első megindulásból sikerült a hazaiaknak vezetést szerezni, majd nem sokkal később ismét betaláltak. Az első két játékrészben nem igazán sikerült fogást találni rajtuk, csak mentünk az eredmény után, de derekasan küzdöttünk és nem adtuk fel. Az igazi áttörés a harmadik harmadban jött, ahol öt percen belül négyszer sikerült betalálni, és átvenni a vezetést. Igazi playoff meccset láthattunk, ahol mindkét fél beleadott mindent, szerencsére mi bizonyultunk jobbnak, megérdemelten nyertünk, és köszönjük a szurkolóknak is, akik egészen idáig kísértek minket.