Strenk Hunor: “Jó hangulatú, szoros meccset játszottunk, igazi playoff-csata volt. Úgy kezdődött, ahogy nem szerettük volna, hogy kezdődjön. Sokszor felhívtuk a játékosok figyelmét, hogy nem lehet belealudni az első pillanatokba, ehhez képest már az első percben gólt kaptunk. Aztán szerencsére az első emberelőnyünkből gyorsan egyenlítettünk, és az újabb emberelőnyeink nyomán is mi voltunk az aktívabbak, de nem sikerült újabb gólt lőnünk. Eközben a MAC belőtte az egyik helyzetét és megint vezetést szerzett. A második harmadra kicsit fordult a kocka, a MAC-nak voltak emberelőnyei, de sikerült kivédekeznünk ezeket. A harmadik játékrészben aztán újabb előnyöket kaptunk, ám nemhogy gólt nem tudtunk lőni, még mi kaptunk egyet, és ez végképp el is döntötte ennek a meccsnek a sorsát. A végjátékban mindent megpróbáltunk, de ma be voltunk oltva góllövés ellen. A MAC az előnye birtokában okosan játszott, és behúzta a meccset. Hétfőre nem marad más, mint hogy mindent megpróbáljunk beleadni, nincs veszítenivalónk. A helyzetkihasználáson kell elsősorban javítanunk, mert ma volt jó 40 lövésünk, de csak egyetlen gólt szereztünk, ami kevés. Egy lőtt góllal nem lehet meccset nyerni.”
Majoross Gergely: “Fontos győzelmet szereztünk. Jól kezdődött a mérkőzés a számunkra, sokat segített, hogy mi szereztük meg a vezetést, méghozzá nagyon hamar. Ugyan a Brassó kiegyenlített, de aztán több gólt már nem is engedtünk nekik, mi viszont még kétszer betaláltunk. Sok sérültünk van, de akiknek helyettesíteni kell őket, azok nagyon jól megfeleltek a feladatnak, és az egész társaság nagyon együtt van, a játékosok egymást is kisegítik, igazi csapatként dolgoztunk. Viszonylag sokat voltunk emberhátrányban, és ezen majd feltétlen javítanunk kell, viszont nagyon jól védekeztük ki ezeket, összesen egyetlen gólt kaptunk így, még az elején, aztán viszont nekünk is sikerült lőnünk egyet. Szeretnénk természetesen hétfőn lezárni a párharcot, de ezért ugyanúgy sokat kell majd dolgoznunk, mint ahogy ma tettük, mindig az utolsó lépést a legnehezebb megtenni.”