Fehérvári Titánok–DVTK Jegesmedvék 4-7
Kóger István: – Sajnálom ezt a mérkőzést, mert verhető lett volna a Miskolc. Az első két meccshez képest nem játszott olyan tüzesen, már a biztos vezetés tudatában akarta behúzni a mérkőzést. Ezzel megadták nekünk a sanszot a győzelemre is, de buta hibákat követtünk el, amelyekkel saját magunkat vertük meg.
Mikael Tisell: – A győzelmünk kulcsa az volt, hogy az első két harmadban jól teljesítettünk. Amikor megszerezte a Fehérvár a vezetést, rögtön tudtunk három góllal válaszolni, majd az újabb találata után ugyancsak három gólt lőttünk. Arra azonban mindenképpen figyelnünk kell, hogy elkerüljük a felesleges kiállításokat, valamint a kisebb hibáinkat korrigáljuk a negyedik mérkőzésen.