Majoross Gergely, vezetőedző, MAC Budapest: ”Egészen más Ferencvárost láttunk, mint pénteken, sokkal több élet volt bennük. Hiába kezdtünk alapvetően jól, nem sikerült betalálnunk, ők pedig szereztek egy előnygólt. Nagy munkával rájuk borítottuk a pályát, fordítottunk is, de az, hogy előnyben mi kaptunk gólt, fordulópontot jelentett. Jobb helyzetkihasználása révén nyert a Fradi.”
Greg Lindqvist, vezetőedző, Ferencváros: “A fő célunk az volt a meccs előtt, hogy végre ne kapjunk gólt az első harmadban, és ne kerüljünk korán hátrányba – aztán a többit meglátjuk. A célt sikerült megvalósítanunk, de utána is felvettük a kesztyűt, és ez, valamint a remek hátrányos játékunk és kapusteljesítményünk nagy győzelemhez segített minket.”
Szakács Ferenc másodedző, Ferencváros: “Nagyot küzdöttünk ezen a mérkőzésen, mindenki odatette magát száztíz százalékon. Végre azt tudom mondani, hogy működött a Fradi-szív. Fegyelmezetten játszottunk, tördeltük a játékot, a második harmadban viszont ránk jöttek nagyon. Ott ügyesen jöttünk ki, 1-1-gyel jöttünk le a második harmad után. A harmadik harmadban pedig úgy jöttünk ki, hogy a szívünk is kell vigyen. Nagyon kevés a hátvédünk sajnos, ráadásul sérülten játszott a hatodik, beugrós hátvédünk, Kovács Viktor, aki alapból csatár. Megküzdöttünk a győzelemért, gratulálok a fiúknak!”