Szilassy Zoltán: – Hála istennek visszajöttünk a szériába – nagyon sokat dolgoztunk érte, a játék összképe alapján megérdemelt a sikerünk. Sok helyzetet dolgoztunk ki, sajnos ezekből csak egyet lőttünk be, egy nullás előnyünk tudatában pedig túl passzívakká váltunk, túl sok teret engedtünk az ellenfélnek a saját harmadunkban. A hosszabbításban azonban a tökéletes lövés most a mi részünkről jött, de ez is megérdemelt volt, mert a túlórában is több időt töltöttünk a Brassó harmadában. Nagyon fontos győzelmet arattunk!
Strenk Hunor, másodedző: „Jól kezdte az UTE a mérkőzést, volt pár komoly lehetőségük. A második harmadtól már mi is tudtunk veszélyeztetni, több nagy helyzetet is kihagytunk. A kihagyott kettős emberelőny nagy fordulópont volt. Ha azt belőjük, akkor érzésem szerint ez a meccs is meglehetett volna, így viszont az UTE jutott némi lelki pluszhoz. A harmadik harmadra nagy erőket mozgósítottunk, sikerült egyenlítenünk. A hosszabbításban pedig ide-oda játék folyt, bármelyik oldalra eldőlhetett volna a meccs, most az UTE volt szerencsésebb.”