Szilassy Zoltán: „Érdekes meccs volt. Jól kezdtünk, rögtön gólt szereztünk. Utána négy percig fölénk kerekedett az ellenfél, sokat helyzetet kialakított és egyenlített is. Az emberhátrányos gólunk volt az egyik fordulópont, a másik pedig, amikor kettős emberhátrányban védekeztünk heroikusan. Ha a Fradi ott betalál, akkor szorosabb lehetett volt a meccs, de utána végig kézben tartottuk az irányítást. Elégedett vagyok, bár a harmadik harmadban csináltunk hajmeresztő hibákat, és ezen dolgozni fogunk. Az alapszakasz vége felé azok a csapatok a sikeresek, amelyek a legtöbb, a rájátszásban is hasznosítható tulajdonságot meg tudják mutatni. Tudtunk ilyeneket mutatni, de van még min dolgoznunk.”
Szakács Ferenc (másodedző): – A hat kapott gólunkból négy hatalmas egyéni hibából született, ami egy ilyen rangadón megengedhetetlen. A kettős fórunkban két vasat lőttünk, majd a kontrából megkaptuk a negyediket... A sok hiba a játékosok kvalitásain, illetve mentális felkészültségükön múlik.
Greg Lindqvist,: „Azt hittem a karácsony már véget ért, ehhez képest négy gólt ajándékoztunk. Nagyon sok hibát vétettünk, viszont nehéz helyzetben vagyok, mert nem panaszkodhatok a csapat által mutatott játékra, hiszen próbálkoztunk és harcoltunk hatvan percen át. Hiányzik a minőségi játék, és a hibákat, amiket vétünk, kihasználják. Rengeteget küzdünk, hogy több gólt lőjünk, hogy a csapatból többen legyenek eredményesek. Szomorú, de az Újpest sajnos jobb képességű csapat nálunk.”