Greg Lindqvist: – Két héten belül a hetedik mérkőzésünket játszottuk, ez érződött a társaságon, nem voltunk olyan gyorsak, mint pénteken az Újpest ellen, nem léptünk ki a komfortzónánkból. Viszont dicséret illeti a játékosokat, hogy így is be tudták húzni a meccset. Nagyon sokat számított, hogy Tendler emberhátrányban be tudott találni 1–0-nál, ezzel eldöntötte a mérkőzést. Nagyon örülünk a három pontnak, és már az erdélyi túránkra koncentrálunk, hiszen a jövő hétvégén újra összecsapunk a Brassóval, ezúttal viszont már idegenben, és az nagyon nehéz találkozó lesz.
Martin Lacroix: „Három pontért érkeztünk, bár tudtuk, hogy a Ferencváros jó formában van, és nem lesz könnyű dolgunk. Úgy kezdtük a meccset, ahogy elvártam, de hiába irányítottunk többet, mégis a Fradi volt eredményes. A második gól volt a fordulópont, utána nehéz volt visszajönnünk a meccsbe. Az eredmény talán kicsit túlzó. Törékeny a csapatunk, nagy rajtunk a nyomás amiatt, hogy nem a várakozások szerint teljesítünk, és jobb helyen kellene állunk. Ki akarunk kerülni ebből a helyzetből, és megtaláljuk a módját, hogy sikerüljön is.”