Greg Lindqvist: – Úgy játszottunk, ahogy megbeszéltük. Jól tartottuk a kék vonalunkat, kevés helyet hagytunk a támadóiknak, és nagy örömömre sikerült végre összehozni egy jó emberelőnyös játékot. Érezhetően ez a mi meccsünk volt, nem egyszer pattant szerencsésen számunkra a korong, de ezzel együtt is mi tudtuk kontrollálni a meccset, ami gólokban is megmutatkozott, főleg a második harmadban.
Martin Lacroix: – Csakúgy, mint pénteken az Újpest ellen, most is jól tartottuk magunkat az első húsz percben, két gólt is szereztünk, a középső harmadban viszont bármihez hozzáért a Fradi, az góllá változott. Ez a mi hibánk is természetesen, buta kiállításokat szereztünk, nem koncentráltunk eléggé hatvan percen keresztül.