Greg Poss (vezetőedző, Salzburg): Boldogtalan vagyok, nem annyira a vereség, mint a mutatott játék miatt. Ez nem jelenti azt, hogy a magyar csapat ne lenne erős, jól játszott a Fehérvár. Nem koncentráltunk eléggé hátul, nem úgy játszottunk, ahogyan tudunk. A vereségekből is lehet tanulni.
Benoit Laporte: Nagyon elégedett vagyok a csapattal. A fiúk végig nagyon jól koncentráltak. Még mindig túl sok kiállítást kapunk, de nagyon jól működik az emberhátrányos védekezésünk, mind a támadók, mind a védők jól teljesítettek ebben a játékhelyzetben. Ez különösen jó pont akkor, amikor a liga egyik legerősebb emberelőnyös sora ellen játszunk. Olyan helyzetbe hoztuk a Salzburgot, hogy a végén nekik kellett egyenlíteniük, ez pedig a jövőre nézve pozitív. Rajna Miklós mindkét mérkőzésen remekül védett, kulcshelyzetekben tudott hatalmasakat menteni. Összességében elégedett vagyok a négy ponttal, főleg, hogy idegenben két kemény mérkőzésen szereztük.