Martin Lacroix (vezetőedző, Brassó): Mondták, hogy a Miskolc az egyik legerősebb csapat a MOL Ligában. Most játszottunk harmadszor ellenük, megerősíthetem, valóban ők az egyik legjobbak. Nagyon jól játszottak, rengeteg fejfájást okoztak nekünk, hihetetlen nyomást gyakoroltak a védelmünkre. De az egyéni hibáink miatt vesztettünk, amelyek egy része mentális eredetű volt. Nem tudtuk megtartani a korongot, és ezt a végeredmény pontosan tükrözi. A győzelmük minden tekintetben megérdemelt. Kapusunk, Parik Polc remekül dolgozott, félidőig ő tartott bennünket a meccsben, de ma ez sem volt elegendő nekünk.
Doug Bradley: – Jó meccsen győztünk le jó csapatot – a végeredmény túlzó, ennél szorosabb volt az összecsapás. Jól dolgoztunk a támadó harmadban, valamint Adorján Attila is kiválóan védett, és meg is kapta a kellő segítséget a társaktól. Sportszerű mérkőzés volt, mindkét csapat jól és fegyelmezetten játszott, így összességében remek mérkőzést láthattak a szurkolók.
Farkas Tamás (másodedző): - Egy igazán remek mérkőzésen győztünk le egy remek csapatot. A végeredmény nem mutatja meg, hogy milyen szoros volt a küzdelem. A srácok remekül végezték el a dolgukat a védekező harmadban, és lendületes támadásokat tudtunk vezetni. Adroján Attila kiválóan védett és a társak is jól segítették. Mindkét csapat jól és fegyelmezetten játszott, így egy nagyon jó meccset láthattak a kilátogató szurkolók. Gratulálok a csapatnak és külön szeretném megköszönni szurkolóinknak, hogy ilyen messzire, ilyen szép számmal kísértek el minket!