Benoit Laporte: – Úgy próbált játszani a csapat, ahogy megbeszéltük, de azért maradt tartalék a fiúkban. Fel tudtunk még kapcsolni ötödik-hatodik fokozatba is. Még ennél is több agresszivitást kell támadásban nyújtanunk, valamint még egyenletesebb teljesítményt. Ezeket leszámítva természetesen maximálisan elégedett vagyok.
Dave MacQueen: – Megérdemelten győzött a Fehérvár, nagyon sok energiát fektetett ebbe a mérkőzésbe. Nálunk benne volt még a lábakban és a fejekben az előző napi linzi vereség: küzdöttünk, de nem voltunk képesek abban a ritmusban játszani, amelyben tudunk.