SC Csíkszereda–FTC-Telekom 5-0
Hozó Levente: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, tisztában voltunk a Ferencváros erősségeivel. Az első perctől a saját játékunkat próbáltuk ráerőltetni ellenfelünkre, s ez sikerült. Nem volt kérdés, hogy megnyerjük-e a találkozót. Kellett hozzá a kiváló kapusteljesítmény is, de igazi csapatként dolgoztunk a jégen. A letámadásokban, a befejezésekben elsőként voltunk ott, ellenfelünknek pedig nem tetszett ez a játékstílus. Megemelem kalapom a fiúk előtt.
Fodor Szabolcs: – Ellenfelünk sokkal jobban kezdte a mérkőzést, mint mi. Egyáltalán nem az történt a pályán, amit szerettünk volna és amit megbeszéltünk. Szinte az első harmadban eldőlt a találkozó, utána csak rohantunk az eredmény után. Tudjuk, a Csíkszereda kiváló csapat, és hazai pályán mindig kiemelkedőt nyújt. Ráadásul a közönség is nagy segítséget adott neki